2016. július 15., péntek

Rose Hamilton Sampler




A "Rose Hamilton" sorozatból ismertek már kettőt, egy sewing pouch és egy szív készült korábban.

Ma a samplert mutatom meg - a színek, motívumok valószínűleg már ismerősek lesznek.
Tudnotok kell, hogy valójában először a samplert terveztem és hímeztem ki, és (szokás szerint) annyira jól éreztem magam ebben a mintában, hogy a későbbiekben további, kisebb minták születtek mintegy kísérőül, s egyúttal ötletadóul.

A sampler több - színben, méretben, stílusban - különböző ábécét tartalmaz kétféle bordűrrel keretezve, valamint kisebb-nagyobb  dekorációs elemekkel kiegészítve.
Az ábécék birtokában a másik két minta könnyedén személyre szabható, kiegészíthető saját névvel /monogrammal. Ezen túl az önálló elemek felhasználásával - esetleg a betűkkel kombinálva - további darabok hímezhetők, mint tűpárna, ollóőr, és egyéb hasznos holmik, vagy akár "haszontalan" díszek is, melyeket az alkotó kreativitására, fantáziájára bízok.
Így a sampler is elnyeri valódi lényegét, és "mintavevővé" válik.

És rettentően megharagudnék magamra, ha elfelejteném megemlíteni a fotókon látható szívet - mely nem képezi ugyan a minta részét, számomra mégis nagy jelentőséggel bír - ez ugyanis az első saját készítésű munkám a "rug hooking" technikával. A dolog annál izgalmasabb, mert ezt a darabot a szükséges hozzávalók - azaz megfelelő alapanyag és a technikához használt speciális tű nélkül - hoztam létre.
Természetesen a gyapjú rendelkezésre állt, kb. fél cm-es csíkokra vágtam, és egy ritkább szövésű anyagra, jobb híján egy vastagabb horgolótű használatával készítettem el. Rendkívül büszke vagyok a végeredményre. mert bár igen egyszerűnek tűnik, elárulom, hogy az első darabokkal keményen meg kell küzdeni.











A minta mérete: 189 x 191 öltés
A kész hímzés mérete: kb. 27 cm x 27 cm
Vászon: 36 count-os Edinburgh Vintage Country Mocha
Fonalak: WDW

Mindhárom minta megtalálható az Etsy-shopomban ( blog jobb felső sarok), de megrendelhető közvetlenül tőlem, emailben ( m.eszter@vipmail.hu) is.



Kellemes hétvégét kívánok!
Eszter


9 megjegyzés:

  1. A Tőled megszokott ízléses, visszafogott primitiv sampler. Nagyon tetszik, gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép lett!!! ♥
    Nagyon tetszik a szív is! :o)

    VálaszTörlés

  3. Tulajdonképp azon gondolkozom, hogy miért is tetszik nekem ez a sorozat.
    Amikor az oldalsávban meglátom a kis képet a neved felett, már nagyjából tisztàban vagyok, hogy milyen hatású hímzéssel találkozom, hiszen nekem a legfontosabbak a színek és azok harmóniája.Szeretem amikor valaki úgy állítja össze őket nagy gonddal, hogy a szem és a lélek is nyugodtan pásztázza a képeket.
    A szinte tökélyre vitt precíz összeállítás is elismerésem érdemli, az én maximalista énemnek nagyon jól eső és fontos.Az meg, hogy szett , csak a ráadás.
    Az, hogy a mintaelemeket és a színeket, formákat is jól használod együtt, az a te dícséretedet érdemli.Ennek a rug hooking techikának majd utánanézek, érdekel a küzdelmed a csíkokra vágott vászonnal és a horgolótűvel;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Emőke♥ Az elemzésed szokás szerint igen alapos, és minden részletre kiterjedő:) Igazán jólesik a dicséreted, örülök, hogy kedveled a munkáimat. A rug hooking csíkokra vágott gyapjúanyagból készül, s nyilván nem ilyen küzdelmes a megfelelő anyag és tű, meg némi gyakorlat birtokában. Ahogy a bemutató videókon látszik, a hölgyek rettentő gyorsan bökögetnek, és méretes "szőnyegeket" készítenek. Valahogy azonban el kell kezdeni...nekem komoly munka volt a kis szív is.

      Törlés
  4. The Sampler is really beautiful! All the 3pieces are amazing! x

    VálaszTörlés